Barion Pixel
+36202985375 info@futolepes.com

Boka- és térdsérülés ide vagy oda, újrakezdtem! Őszintén szólva imádtam futni gyerekként, atlétikai és futóversenyekre jártam, még aranyérmet is nyertem nem egyszer százméteres távon. Aztán sokáig, de nagyon sokáig nem futottam. 

Pedig nagyon jó! Tudjuk. Sok barátom fut. Testnek-léleknek-szellemnek egyaránt hasznos, s bár ezt minden alkalommal tapasztaltam, mégis többször megszakadt ez a folyamat.

Idén tavasszal költöztem egy mágikus hely még mágikusabb szegletébe, ahol a természet szüntelenül és ellentmondást nem tűrő hangon hívja magához az embert. Így történt egy szép áprilisi napon, mint a mesékben, hogy belebújtam a futócipőmbe, s elindultam kocogni…

El Cotillo-ban, az akkori utcám aszfaltozott szakasza csakhamar elfogyott, az út szélére parkolt csónakokat, hajókat magam mögött hagyva a sivatagban folytattam utamat, jobb oldalamon a végtelen óceán, fülemben a süvítő szél, arcomban a nap melege, szívemben a végtelen hála és szabadság érzése teljesedett ki, ahogy napról napra egyre messzebb futottam.

Idillikusan hangzik, tudom. Pedig ezek nem nagy távolságok voltak elsőre, főleg, ha figyelembe vesszük a szél erejét is, mellyel szemben haladni dupla akkor kihívást jelentett.

Én a szárazföldön küzdöttem meg e természeti elemekkel, miközben a félúton beillesztett pár perces pihenőnél a szirtről letekintve a szörfösök lovagolták meg a hullámokat. Ezt csak tetézték az olykor sietősen elhaladó jeep-ek, mely finom port felkavarva teritettek be homokkal. Legtöbb esetben volt velem sál, mely por ellen hatásosnak bizonyult.

A júniusi bal bokám ficama mellé társult egy augusztusi kősziklára esés a jobb térdemre, mely egyfajta kinövést eredményezett. De kérlek, soha ne csináld, amit én, hogy csak 3 hónappal később mutatod meg orvosnak! Komoly gond nincs egyenlőre, esztétikailag viszont ott van, sajnos.

Újrakezdtem tehát a futást István indirekt motiválásának köszönhetően is. A terhelés fokozatos, nem távfutónak készülök, de tisztelem a testemet annyira, hogy elviszem mozogni ma már a sziget fővárosa, Puerto del Rosario sétányán, vagy a városon kívül a part mentén. Itt nincs szél, vannak viszont mosolygós emberek, naplementék, hajók, sirályok, pálmafák. Öröm.

Köszönöm, hogy megoszthattam Veled kis történetemet, s ha erre jársz, gyere és mehetünk együtt futni. További izgalmas lehetőségek és infók Fuerteventuráról.

Szeretettel, Kriszti.

Legyél önmagad futóedzője - fizikai könyv (nem ebook)

Őry István - Legyél önmagad futóedzője könyv

A Legyél önmagad futóedzője egy újfajta megközelítést kínál szabadidő-sportolók számára az egészséges és eredményes futáshoz, amely megnyilvánulhat adott versenytávon egyéni csúcsok elérésében, vagy az egészségmegőrzés, egészségfejlesztés területén.

A könyv segítségével képes leszel:

- leküzdeni azokat az akadályokat, amelyek eddig meggátoltak abban, hogy gyorsabb, kitartóbb, egészségesebb futó lehess;

- értő módon figyelni a tested visszajelzéseit az edzések során, ezáltal magasabb szintre tudod emelni a teljesítőképességed;

- 100%-ig az egyéni adottságaidra, céljaidra, lehetőségeidre szabni az edzéseidet, az edzésterhelést, hogy célszerűen, optimálisan tudj edzeni;

- élvezni a futást, még inkább megélni a futás örömeit.

Futólépés videós tréningek

Gyorsítósáv

Ennek a 10 gyakorlatsornak a segítségével egy stabilabb, erősebb futómozgásra leszel képes.

Futótechnika fejlesztés

A természetesebb futómozgásnak köszönhetően csökkenteni tudod a futósérülések kockázatát.

Az energiagazdaságos futómozgás alapjai

Ha az izmaid merevek, feszesek, akkor a mozgásod erölködővé válik, és energiát pazarolsz el futás közben.

5+1 Bomba Tipp a sérülések kockázatának csökkentésére

Közel 18 év tapasztalatát és fél tucat elismert szakember tudását sűrítettem ebbe a 40 oldalas INGYENESEN letölthető elektronikus kiadványba. 

Edzéstervek felépítése

10 oldalon tárgyalja az edzésterv készítés alapjait, az edzésterv 3 fő fázisát 5 km-es versenytől egészen maratoni távig

Érdemes követned más csatornákon is, mert bizonyos tartalmakat csak ott osztok meg

Facebook

Az egyik legtöbbet használt csatornám, képek, videók, szakmai értekezések.

Instagram

Laza stílusú és hangvételű tartalmak, bepillantást nyerhetsz a kulisszák mögé

Youtube

Szakmai videók erősítő és mobilizációs gyakorlatokról, és további szakmai anyagok

A sérülésmegelőzés kézikönyve futóknak!
Töltsd le ingyen!
Már 2000 futó töltötte le, és volt hálás az azonnal alkalmazható tanácsokért. Iratkozz fel hírlevelemre, és azonnal elküldöm neked a 40 oldalas könyvet emailben.
Az Adatvédelmi Nyilatkozat elfogadásával tudod letölteni az ingyenes kiadványt. Kérlek, jelöld be, hogy elfogadtad az Adatvédelmi Nyilatkozatot.
Tartsd a futólépést Facebookon és Instagramon is! :)
Értesülj elsőként az új tartalmakról, és csökkentsd a futósérüléseid kockázatát!
Tartsd a futólépést Instagramon is!
Online videós anyagok
✅ Futótechnika fejlesztés
✅ Erősítő gyakorlatok
✅ Mobilizáció futóknak
Töltsd le ingyen a 40 oldalas könyvet!
Ingyen letölthető könyv
✅ 40 oldalas kiadvány
✅ 5 + 1 bomba tipp futóknak
✅ Futósérülés megelőzés
Olvass bele ingyen!
✅ 28 oldal letölthető a könyvből
✅ Teljes fejezet a fejlődésről
✅ Részletes tartalomjegyzék
Olvasd magad jobb futóvá!
✅ 390 oldalas könyv futóknak
✅ Szállítás 2 munkanapon belül
✅ 1500+ eladott példány