Futásról és hitről – Csere Gáspár mérföldköve

„Nem tudjátok-é, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de egy veszi el a jutalmat? Úgy fussatok, hogy elvegyétek. Mindaz pedig aki pályafutásban tusakodik, mindenben magatűrtető; azok ugyan, hogy romlandó koszorút nyerjenek, mi pedig romolhatatlant. Én azért úgy futok, mint nem bizonytalanra;” (Pál Apostol első levele a Korintusbeliekhez 9:24-26.).

Mára a futás világszerte az egyik legkedveltebb szabadidős tevékenység. Tulajdonképpen nemcsak egy sport szeretetéről, illetve az egészségmegőrzésről van szó, hanem a futás egy lelki kapaszkodó is lett az emberek életében. Nehezen megfogható, hogy pontosan mit éreznek az emberek futás közben, talán valamiféle harmóniát, örömöt, mindenesetre ezt újra és újra szeretnék átélni. Emellett az is megfigyelhető, hogy a futás probléma-megoldó eszközként, egyfajta terápiaként is képes hatni.

Épp ezért a futás nagyszerű menekülő-útvonal a hétköznapok gondterhéből, de sok esetben komolyabb problémák, krízisek idején is elterjedt kompenzáció. Sokan így kezdenek el futni, ez részben rám is igaz. Gyermekkoromban még a mozgás öröme, a sikerélmény és a versenyláz hajtott, majd a felnőtt korhoz közeledve én is azon kaptam magam, hogy a problémák elől „futok a futásba”.

Én úgy gondolom, hogy egyfelől ez egy természetes folyamat, másfelől ha a futással tényleg sikerül megoldani problémákat, akkor ideiglenesen elfogadható ez a kompenzáció. Ugyanakkor én 20 éve rendszeresen futok, és megtapasztaltam, hogy a futás nem képes mindenre megoldást nyújtani, úgy igazából nem teszi boldoggá az embert, inkább csak átmeneti örömforrás jelent. Ezért nagyon hálás vagyok, hogy a futás idővel reális helyre került az életemben.

Egy időben még életcélként tekintettem rá és az érzelmeimet, figyelmemet teljesen uralta. Ez a függőség azonban rossz gyümölcsöket kezdett el hozni az életemben, így rájöttem, hogy ez céltévesztett állapot. Akkor miért is fussak? – merült fel a kérdés…

Időközben egyre közelebb kerültem Istenhez, így erre a kérdésemre is fokozatosan választ kaptam. Rájöttem, hogy azokat az űröket, amelyek a személyiségem mélyén vannak, azokat a futás nem, csak egy személy, mégpedig a feltámadott Jézus Krisztus tudja betölteni. Ő teremtett bennünket és a szívünket úgy alkotta meg, hogy azzal Őhozzá kapcsolódjunk, ez a közösség pedig boldoggá tegyen bennünket.

Mindezt már előtte is tudtam, de akkor még inkább elmélet volt számomra. Keresztény családban nőttem fel, így evidens volt számomra Isten létezése, jósága és a szeretetét is sokszor megtapasztaltam a gondviselésén, áldásain keresztül. Mélyebb érintést és elhívást azonban csak később kaptam, épp amikor egy csomó lelki problémával küzdöttem, beleértve a sport iránti függőséget.

Hívő barátaimon és a Biblia-tanulmányozáson keresztül egyre erősebb vonzást éreztem Isten felé. 19 éves koromban történt meg a fordulat, amikor teljesen átadtam az életemet és elkezdtem Jézus Krisztust követni. Rájöttem, hogy a futás egy nagyszerű dolog, a gond alapvetően a motivációkkal volt, tehát nem kell lemondanom a sportolásról, csupán át kell „programozni” a motivációs hátterét.

Ennek megfelelően ezt a területet is átadtam az Úrnak, és figyeltem, hogy mi az Ő akarata vele. Hiszem, hogy Istennek minden ember életével kapcsolatban fantasztikusan jó terve van, ezért áld meg bennünket számos tehetséggel, képességgel, azon túl, hogy a biológia életünket is minden másodpercben Ő tartja fenn, gondoljunk csak az egészségünkre, anyagi javainkra..

Szóval felismertem, hogy az én esetben a futás talentum, ami haszonra adatott. Az életem egyik feladata, hogy Isten támogatásában bízva a futásból kihozzam a maximumot, majd az eredményeim által Neki adjak dicsőséget. Másképpen fogalmazva, az emberek figyelmét az Ő személyére, munkájára fordítsam és bátorítsam az embereket, hogy Ők is keressék az Élő Istent és fogadják el Jézust életük Urának, mert így az ember valójában nem korlátok közé kerül, hanem épp így tud sikeressé válni, és az igazi önmagára találni.

Én az elmúlt években folyamatosan megtapasztaltam, hogy az Istennel való függőség az egyetlen jó függőség. Ez tesz szabaddá, mivel egyedül Ő minden jónak a forrása, és belőle semmilyen rossz nem származik.

Felmerülhet a kérdés, hogy akkor miért fusson az, akinek nincs különösebb tehetsége benne? Most a természetes okokat nem részletezném (egészségmegőrzés, munkaképesség helyreállítása..stb.), de persze ezek sem lebecsülendők, hiszen az életminőség javításának részét képezik. De ha őszinték vagyunk önmagunkkal, akkor beláthatjuk, hogy ösztönösen érdekel bennünket a természetfeletti valóság, és a szívünk mélyén vágyunk egy jobb világba, ahol boldogok tudunk lenni.

A keresztény evangélium, vagyis az örömhír pedig pontosan arról szól, hogy ez a világ létezik, ami az Isten országa. Ezt demonstrálta Jézus a csodákkal a földi szolgálata során. Jelenleg hit által tudunk bekapcsolódni ebbe a valóságba, de Isten akarata az evangélium alapján az, hogy a Menny a Földön is megvalósuljon, és mi emberek egy romolhatatlan koszorút, vagyis romolhatatlan, örök életet nyerjünk.

Tehát – ahogy a bejegyzés elején Pál Apostol írja, a földi pályafutásunk célja egy eljövendő új korszakban, a mennyei életben áll. Ez a futásra lefordítva azt jelenti, hogy az edzésen, versenyen szerzett eredmények, élmények mind elmúlnak, ezért nem érdemes azoknak túl nagy jelentőséget tulajdonítani.

Ellenben, ha hittel keressük Isten országát – és ebben a futás is segítségünkre lehet – akkor Krisztusban egy olyan nyereményt vehetünk át, ami megoldja az életünket: örök boldogság Isten jelenlétében, feltámadott testben, egy sokkal magasabb szintű „anyagvilágban” – a Mennyek országában. De hogy tud az Isten felé való közeledésünkben a futás segíteni?

Elmélkedéseim során másokkal együtt arra jutottam, hogy a futás önmagában egy filozofikus tevékenység, csak ez általában nem tudatosul bennünk. Mire gondolok? Nézzük meg először is magát a futómozgást! Amikor futunk, akkor az erőforrásainkat azért mozgósítjuk, hogy egy erőteljes elrugaszkodást követően felemelkedjünk és egy rövid ideig repülhessünk.

Ez a repülőfázis alig pár tizedmásodpercig tart, de gondoljunk csak bele, 10-20 km során már 2-3 percnyi repülést élünk át! Ez a repülés véleményem szerint nemcsak egy hétköznapi élmény, hanem az ember szellemi lényegéből eredő igényre is rámutat: Az ember szeretne felemelkedni és behatolni egy másik, jobb világba, mégpedig Isten országába, ahol Isten szeretete, békessége uralkodik.

Talán ezért lehet az, hogy a futás közben/után szabadabbnak és önazonosabbnak érezzük magunkat. Hiszen egy rövid időre el tudtunk ragaszkodni a megszokottságtól és olyan értelemben közelebb kerülünk Istenhez, hogy a személyiségünk benső lényege érzékenyebbé válik a természetfelettire. A futás tehát egy jó lehetőség az Isten-keresésre, de fontos szem előtt tartanunk a Biblia alapvető üzenetét, miszerint csak Jézus Krisztus által lehet Istennel találkozni.

Tehát nem a futás a megváltó, hanem Krisztus személye és az Őbelé vetett hitt, mindenesetre a futás hasznos eszköz lehet a személyiségünk előkészítésére a hit számára. Ez olyan, mint például a természetjárás. Az is megnyugtat, felemeli a lelkünket.

Ennek oka az, hogy ilyenkor többet érintkezünk az Isten által teremtett dolgokkal, mint a mesterséges környezetben, amit nagyrészt az ember alkotott. A természetben tapasztalható szépség, harmónia, humor mind az alkotó Isten személyiségét tükrözik, ezért van ránk jó hatással. Mondanom sem kell, hogy a természetben történő futáskor a két élmény találkozik, ezért annyira vonzó dolog.

Nagyon hálás vagyok a lehetőségért, hogy ezeket leírhattam. Kívánom mindannyitoknak, hogy a futás ne legyen többé menekülés számotokra, hanem megnyugodhassatok és elkezdjetek a hit futópályáján nem bizonytalanra, hanem Isten országa felé futni!

Útravalóul pedig egy klasszikus:

„De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!” (Ézsaiás 40:31.)