Bogi vagyok, kb. 10 éve játszik kulcsszerepet az életemben a futás. Hol kicsit halványabban, hol erősebben, de mindig ott volt. Hiába, a futószív örökké dobog! Nem tudnék egy mérföldkövet, egy sztorit kiemelni, mert ennyi idő alatt sok minden történik az emberrel. Én kb. most a 3. mérföldkövemnél tartok. De hol is kezdődött az én történetem?
Túl vastag lábak, túl nagy has, nagy fenék, ó, még a hajam is dagadt! A tini lányok sokszor szembesülnek a nem létező problémáikkal a tükör előtt álldogálva. Hát én is voltam egyszer tini, gimis lány. Mondanom sem kell, rengeteget nyavalyogtam, hogy dagadt vagyok, pedig igazából csak akkor kezdtem nőiesedni természetes módon, és visszanézve a fotókat, teljesen rendben voltam.
Kb. tizenegyedikes gimis lehettem, amikor elhatároztam, hogy nyárra „lefogyok” és nem fogok törölközőt tekergetni magam köré a strandon. Vicces, hogy 8 évig úsztam ezelőtt és még akkor sem akartam a „sonkáimat” mutogatni, úgyhogy a medencéből kiugorva mindig a törcsi volt a legjobb barátom. Lányok, ezúttal is üzenem, ne legyetek buták!!! Nincs nagy fenék, csak formás popsi, és megsúgom, a fiúk is a nagyobbat szeretik.
A fogyózásom majdnem az anorexiáig fajult, de minden rosszban van valami jó. Eljött az én első és talán legfontosabb mérföldkövem! Ebben az időben kajakoztam és a téli alapozásokon rengeteget futottunk. És én ki nem álhattam a futást. Utáltam. Ha tudtam előre, hogy futóedzés lesz, inkább le sem mentem a telepre. Ha valaki megmondja, hogy ezt kell csinálnod, sokkal nehezebben kezdesz el szimpatizálni a dologgal, mintha önszántadból választod azt.
Tesi érettségi
A fogyási mániám elején úgy gondoltam, hogy a rengeteg mennyiségű torna mellett a futás lesz a másik nagy segítségem. Bár nem rajongtam az ötletért, de kezdtem egyre jobban aktivizálni magam az edzéseken. Aztán jött egy másik fontos tényező. Sport szakon szerettem volna tovább tanulni, ezért testnevelésből kellett érettségiznem. Ennek pedig a 2 km futás is része volt. Az őszi felmérésnél majd’ meghaltam, szerintem még meg is álltam közben. Így ez adott egy jó nagy motivációt a fogyás mellé, és ezzel a kettővel együtt már nem volt mese. Futnom kellett.
A téli edzések előtt mindig lementem kicsit korábban vagy edzés után még maradtam és pluszban futottam. És láss csodát, ahogy egyre több km került a lábamba, rájöttem, hogy nem is olyan rossz ez a futás. Sőt, egész megszerettem. Ettől kezdve rendszeresen futottam, időjárástól és napszaktól függetlenül, az életem részévé vált. Fél évvel később az érettségin pedig röhögve megfutottam a kiszabott szintidőt. És fel is vettek aztán az egyetemre.
A futóversenyek varázsa
2012-ben futottam az első félmaratonom. Ez volt életem első ‘versenye’ és itt ízleltem meg, hogy mekkora nagy élmény egy tömegfutóverseny. Ismeretlenek szurkolnak az utcán, mindenki egy közösség tagjaként fut, itt mindenki a családod. És annál jobb érzés nincs is, amikor hullafáradtan beérsz a célba és tudod, hogy megcsináltad! Iszonyat nagy adrenalin! És közben olyan helyeken futsz, ahol amúgy nem tennéd (Andrássy út, Lánc híd közepe). Egy szóval: hatalmas élmény.
A következő mérföldkövem 2013 nyarán jött el. Egy 10 fős csapattal indultam az UltraBalatonon. Ez egy kicsit más volt, mint a félmaraton, mivel itt egy csapatról volt szó, és a csapatszellem nagy úr, nem csak magadért, a társaidért is futsz. Itt mondták először, hogy nem is futok olyan rosszul, sőt, kifejezetten gyors vagyok. Ez volt ugyanis az első eset, amikor foglalkoztatott is, hogy milyen idővel futom a km-eket. Az UB és a csapat nagyon pozitív hatással volt rám, így ettől kezdve lejártam egy helyi futóklubba és rendszeresen figyeltem a sebességemet. Fanatikussá váltam. És önbizalmat is adott, hogy valamiben tényleg jó vagyok. 2013-ban a félmaratonom fenomenálisan sikeredett, nagyon jó idővel értem célba. Ebben az évben még voltam más kisebb versenyeken is, de aztán jött aminek jönnie kellett. Vége lett az egyetemi éveknek és elkezdtem dolgozni.
Munka és az edzések
Ez már sokkal kevesebb szabadidővel és több befektetett energiával járt. Próbáltam elmenni futni legalább heti 3-4 alkalommal, de egy idő után úrrá lett rajtam a fáradtság, és elveszítettem a lendületem. Volt olyan hét, amikor abszolút nem is futottam és nagyon hiányzott. De nem akartam annyiban hagyni, így egy kis lébecolás után ismét elhatároztam, hogy heti több edzést tartok és felkészülök a maratonra.
Viszont kissé elszállt velem a ló és túl gyorsan akartam visszaállni a régi, gyors tempómba. De a szervezet nem így működik, az állóképességem és az izomzatom is gyengült. Térdfájós lettem és rendszeresen visszatérő csonthártya gyulladástól szenvedtem. Így lemondtam a maratonról, rájöttem, hogy felesleges erőltetnem, akaratosan visszakapni a régi lendületet. A futást élvezni kell. Csak akkor van értelme. Így tartottam egy kis pihenőt, majd egy óceánjáróra sodort az élet egy évre, ahol csak futópadon volt lehetőségem futni.
A futópadod és a zárt konditermeket pedig sosem szerettem. Pont ez a jó, hogy friss levegőn mozgunk, én mindig sokkal jobban érzem magam egy outdoor edzés után. Plusz a padon mindig olyan hülye érzésem van, hogy nem haladok sehová sem. Úgy voltam vele, hogy oké, ezt most elfogadom, nem tudok futni, de majd ha leszállok a hajóról, újrakezdem.
Hát nem így lett. Mert ha egyszer kiesel a rutinból, akkor könnyebb kifogásokat keresni, mint egyszerűen csak elmenni futni. Már itthon vagyok jó pár hónapja, de elég gyér a futónaplóm tartalma. De tudtam, hogy ez nem jó így, hiányzik a futás. És sokszor csak a kezdet nehéz, az edzés után viszont úgy örülök, hogy megcsináltam, és ha csak egy kicsit is, de mozogtam a levegőn.
Hát itt tartok most. Kb. 1,5 hónap kihagyás után ma megint felvettem az árválkodó futócipőm és hidegben, hóban, jeges úton, de futottam. És nagyon jó érzés volt!!! Legyen hát ez a következő mérföldkövem, legyen ez egy következő és hosszú futó periódus kezdete, talán a maratonra való felkészülésem első futólépése. Mert ez még rajta van a bakancslistámon. 🙂
Jó futást mindenkinek!