Alapvetően nem filozofálok ilyen esetekben hosszasan, vajon mi lenne a jó megoldás. Inkább nyakamba veszem a várost, elmegyek a megoldást kínáló céghez személyesen, és megbeszéljük, milyen eredményekre lehet számítani, milyen lehetőségeink vannak.
Így tettem most is. A lökéshullám terápiáról már voltak ismereteim eddig is, versenyzőként alkalmazták már rajtam is, mikor az Achilles-em rosszalkodott egy kicsit. Felvettem a kapcsolatot Harmónia Centrummal, akik az elsők voltak Magyarországon, akik lökéshullám terápiával kezdtek foglalkozni.
Már az első megbeszélés alatt világos volt, hogy jó kezekben lesz a sportolóm, köszönet még egyszer a lehetőségért, és a kezelés azonnali megkezdéséért.
Milyen sérülés az izomhúzódás és mi okozza?
Izomhúzódás akkor keletkezik, amikor az izmot nem megfelelően használják. Ez előfordulhat akkor, amikor a rendeltetésszerű mozgástartományát meghaladó mozgásra késztetik, vagy nagyon megterhelő aktivitás alatt, mint nehéz súlyok emelése, sprintek futása megfelelő bemelegítés nélkül.
Labdajátékokat és atlétikát űzők tipikus sportsérülése, de fontos megjegyezni, hogy kezdő sportolóknál is gyakran előfordul. Hirtelen irányváltás, ugrás is kiválthatja.
Van pár gyakori tényező, mely izomhúzódást okozhat:
- Nem melegítesz be megfelelően, mielőtt elkezdesz erősen, intenzíven edzeni
- Gyenge izomzat, nem megfelelő forma – például amikor fizikailag nem vagy felkészülve az edzésre
- Megkísérelsz olyan súlyokkal dolgozni, melyek túl nehezek számodra
- Megcsúszás, elesés vagy megbotlás futás közben
Amennyiben szeretnél pontosabb képet kapni a futásban résztvevő izmaid állapotáról, akkor ajánlom neked a következő videós bejegyzésemet, melyben a Thomas teszt segítségével megállapíthatod a csípőhorpasz izom, egyenes combizom, combpólyafeszítő izom állapotát, merevségét: A futótechnika fejlesztés hatalmas csapdái
Végezd el 3 perc alatt a tesztet otthon, és állapítsd meg, milyen mértékben akadályozzák futómozgásodat ezeknek az izmoknak a feszes, beszűkült állapota.
Mi az a lökéshullám terápia?
A technikai részletekkel nem bombázlak, hogy mit kell tudni a műszerekről, hány bar nyomással történik a kezelés, stb., mert számodra nem is ez a lényeg, hanem az, hogy mielőbb futócipőt húzhass a sérülés után. De a kezelés menetéről, a lökéshullám “működéséről” érdemes megemlékeznem néhány fejezetben.
A lökéshullám terápia alkalmával mechanikus hanghullámokat juttatnak az izmokba, szövetekbe. Ezek a hanghullámok a szövetekben, szervezeteden belül körkörös irányban terjednek. Ennek hatására a szövetekben tágulnak a véredények, így az éppen kezelt területen vérbőség keletkezik, serkentett a véráramlás.
Következésképpen a kezelt területen olyan folyamatok játszódnak le, melyek csökkentik a gyulladás mértékét. Továbbá a szervezet öngyógyító folyamatai is felgyorsulnak. Nemcsak a kezelés idején, hanem utána hosszú heteken át.
A kulcs a vérbőség fokozása, mely “kimossa” az érintett területről a gyulladás okozta bomlástermékeket, stb., továbbá a szövetek anyagcseréje javul, és megfigyelhető a fájdalom mértékének csökkenése is. Erről saját tapasztalatainkat is megosztom a későbbiekben.
Milyen panaszok esetén alkalmazható a lökéshullám terápia?
Használható sarok-, talp-, könyök- és vállfájdalmak, valamint különféle sportsérülések kezelésére, ahogy a mi esetünkben is. A fókuszált lökéshullámok alkalmazása kifejezetten előnyös izom- (izomszakadás, izomhúzódás) és szalagsérülések kezelésére.
Ami a kezelés mellett szól, hogy nincsenek mellékhatásai, szemben a sugárterheléssel szemben. Ez egy fontos szempont volt számunkra! Másrészt a lökéshullámmal végzett kezelések a szakirodalom szerint 80%-os eredményességgel alkalmazhatóak.
Achilles-ín fájdalom kezelése
Talán az egyik legismertebb és leggyakoribb futósérülés az Achilles-ín fájdalom, melyen a legtöbb futó átesik. Szélsőséges esetben megsérülhet olyan mértékben az ín, hogy műtéti beavatkozásra van szükség.
Egyik sportolóm, Tamás szintén Achilles fájdalmakkal küzdött az elmúlt 1-2 hónapban, ami már a laza kocogás közben is jelentkezett. Sajnos az Achilles-ín fájdalmai ritkán múlnak el maguktól vagy hengerezés hatására, és ha nincs kezelve a sérülés, akkor csak rosszabb lesz.
Egy 5 alkalomból álló lökéshullám terápiát javasolt a Harmónia Centrum munkatársa 5 héten keresztül. Tehát hetente egy alkalommal, és közben Tamás könnyített edzéseket tudott végezni. A terápia közben nincs megtiltva a sportolás bizonyos esetekben, viszont fontos, hogy csak könnyített edzéseket szabad végezni.
Tamás folyamatos javulásról számolt be a terápia alatt, és szerencsére az 5. kezelésre már úgy ment, hogy gyakorlatilag megszűnt az Achilles-ín fájdalma.
A lökéshullám terápia során a folyamatosan és fokozatosan növelték a nyomást egészen a maximum fokozatig, ami 4 bar nyomás volt. Azt érdemes fejben tartani, hogy az első 1-2 kezelés ronthat is érzésre az állapoton, mert „megbolygatja” a gyulladást, de utána rohamosan javul és gyógyul a sérült terület.
Így számolt be Tamás a kezelés után:
„5 lökéshullámterápia kezelést kaptam a gyulladt Achillesemre. Már az első 1-2 kezelés után csökkent a fájdalom futás közben, és reggel ébredés után. Először éles fájdalamat is éreztem néha kezelés közben, viszont ez hamar elmúlt. A későbbi kezelések már csak kellemetlenek voltak. Próbáltam kíméletesen futni, de azért nem álltam le teljesen, örülök hogy így, futás közben is sokat segített a kezelés. A kezelés végére maradt még egy minimális fájdalom, de nagyságrendekkel jobb mint a kezelés előtt.”
Mennyire hatékony?
A fájdalom azért jelentkezik ilyenkor, mert beindul egy fokozott véráramlás a kezelt területen, vérbőség alakul ki. A lerakódott káros, gyulladáskeltő anyagok elkezdenek a véráram útján távozni a szervezetből.
Viszont ez egy hosszabb folyamat, nem szabad befejezni a kezelést az első pár alkalom után, mikor a fájdalom erősödni kezd!
Egy kicsit mi is megijedtünk, mikor az első kezelés után jobban fájt az érintett terület, viszont elég információt kaptunk ahhoz, hogy ezt kezelni tudjuk.
Kutatások 80%-os hatékonyságról számolnak be a lökéshullám kezelésekkel kapcsolatban, ami egy elég jó aránynak számít úgy, hogy mellékhatások nélkül alkalmazható a terápia.
A terápia hatása (öngyógyító folyamatok beindítása) a kezelés utáni pár hétben is tart, ezért a gyógyulásnak hagyni kell egy kis időt. A terápia utáni 1 hét múlva már laza kocogásokat iktattunk be, melyek tünetmentesek voltak, és fokozatosan emeltük a mennyiséget, később az intenzitást.
Összefoglalás
A terápia 5-6 alkalomból áll, és szakorvosi konzultációt is lehet kérni a kezelés mellé. Ahogy néhány hónappal ezelőtt a Sportorvosi Központ esetében is az volt a legfontosabb, hogy megfelelő szakember végezze el a teljesítménydiagnosztikai vizsgálatot a futóimnak, itt is ez volt a legfőbb szempont.
Lökéshullám terápiát vagy teljesítménydiagnosztikát aránylag sok cég, labor végez, viszont a szolgáltatás mögött a gyógytornász tudása, meglátásai és tapasztalata az, amit szem előtt kell tartani. Mert a tapasztalatból származó meglátások és összefüggések felismerése teszi igazán értékessé a szolgáltatást, kezelést.
Legyél önmagad futóedzője - fizikai könyv (nem ebook)
A Legyél önmagad futóedzője egy újfajta megközelítést kínál szabadidő-sportolók számára az egészséges és eredményes futáshoz, amely megnyilvánulhat adott versenytávon egyéni csúcsok elérésében, vagy az egészségmegőrzés, egészségfejlesztés területén.
A könyv segítségével képes leszel:
- leküzdeni azokat az akadályokat, amelyek eddig meggátoltak abban, hogy gyorsabb, kitartóbb, egészségesebb futó lehess;
- értő módon figyelni a tested visszajelzéseit az edzések során, ezáltal magasabb szintre tudod emelni a teljesítőképességed;
- 100%-ig az egyéni adottságaidra, céljaidra, lehetőségeidre szabni az edzéseidet, az edzésterhelést, hogy célszerűen, optimálisan tudj edzeni;
- élvezni a futást, még inkább megélni a futás örömeit.
Futólépés videós tréningek
Gyorsítósáv
Ennek a 10 gyakorlatsornak a segítségével egy stabilabb, erősebb futómozgásra leszel képes.
Futótechnika fejlesztés
Az energiagazdaságos futómozgás alapjai
Ha az izmaid merevek, feszesek, akkor a mozgásod erölködővé válik, és energiát pazarolsz el futás közben.
5+1 Bomba Tipp a sérülések kockázatának csökkentésére
Közel 18 év tapasztalatát és fél tucat elismert szakember tudását sűrítettem ebbe a 40 oldalas INGYENESEN letölthető elektronikus kiadványba.
Edzéstervek felépítése
10 oldalon tárgyalja az edzésterv készítés alapjait, az edzésterv 3 fő fázisát 5 km-es versenytől egészen maratoni távig
Érdemes követned más csatornákon is, mert bizonyos tartalmakat csak ott osztok meg
Kb. nyolc hónapja fájt a Achillesem. Először egy hetet, majd kettőt, majd egy, utána két hónapot hagytam ki. Javulás semmi, sőt a végén, már egy lépcsőn sem tudtam lemenni.
Ortopédia, MR, konzultáció. Szóba jöhető TB támogatott terápiák: sugárzása, fizioterápia, műtét. Bár említette az orvos, hogy létezik ez a lökéshullám terápia is. Neten rákerestem, már az első kezelés után javult, 5 után teljesen elmúlt. Csoda. Ennek már egy éve. Ma is csodálkozok, hogy fájhatott ennyire. Meg ha van ilyen módszer, miért nem alkalmazzák a durvább módszerek előtt. Mindenki saját maga döntse el érdemes-e kipróbálni, de nekem nagyon bevált.